A törvényszéki tudomány átírja az Andok sötét történelmét
Évszázadokon át rejtett szomorú titkot egy tökéletesen megőrződött inka múmia bőre. Az andok magasan fekvő csúcsain felfedezett gyermekmaradványokon most azonosított, rejtett koponyasérülések teljesen új megvilágításba helyezik, hogyan is zajlottak a rituális áldozások több mint 500 évvel ezelőtt.
A modern technológiai vizsgálatok középpontjában az úgynevezett Capacocha áldozatai állnak – ez az államilag szervezett inka szertartás hatalmas, országos körmeneteket foglalt magában, amelyek emberi áldozatokkal végződtek a szent hegycsúcsokon.
A CT-vizsgálatok megdöntik a korábbi fagyhalál-elméletet
A szakértők alapos elemzésnek vetették alá az El Plomo hegyén talált, nagyjából nyolc-kilenc éves gyermeket. Szintén behatóan tanulmányozták azt a két női testet, amelyeket Észak-Chile Cerro Esmeralda nevű területén fedeztek fel.
A történészek sokáig úgy gondolták, hogy az El Plomo-i fiú szélsőséges lehűlés következtében veszítette életét. A részletes számítógépes tomográfiai felvételek azonban egészen más képet mutatnak. A szakemberek súlyos homlokcsont-törést és a koponyavarrat jelentős szétválását azonosították.
Az igazságügyi szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a halált nagy valószínűséggel egy erőteljes fejre mért ütés okozta. A gyilkos eszköz pontos típusát ugyan teljes bizonyossággal nem lehet meghatározni, de a biomechanikai szimulációk igen erős fogódzót adtak.
Különböző elméleti fegyverekkel végzett tesztelés kimutatta, hogy a koponyán látható sérülések leginkább egy speciálisan kialakított fejű, tompa kőbuzogány csapásának mintázatával egyeznek meg. A számítógépes modellek önmagukban azonban nem képesek százszázalékosan igazolni, hogy valóban ezt az eszközt használták.
Kérdőjelek lebegnek még a Cerro Esmeralda-i két nő halálának körülményei felett is. A kutatók nem találtak náluk nyelvcsont-törést, ami bizonyos fojtogatási módszereknél tipikusan megfigyelhető sérülés. A nyakukon látható különleges nyomok valószínűleg inkább nehéz ruházattól vagy textíliáktól, mintsem kötéltől származnak.
Ezek az új megállapítások egyértelműen arra utalnak, hogy a Capacocha rituális áldozatait nem egységes módon hajtották végre. A jeges hegyvidéki környezet ráadásul olyan tökéletesen tartósította a testeket, hogy a múltban félrevezethette a kutatókat a halál valódi okát illetően.
Eposzi utazás az inka birodalom szívén át
Az áldozatok utolsó hónapjairól meglepő részleteket árultak el a hajmintákból végzett vizsgálatok. A kémiai elemzés drámai változásokat mutatott ki a fogyasztott vízben, a környezeti feltételekben és az étkezési szokásokban egyaránt.
Az adatok szerint az El Plomo-i gyermek halála előtt kimerítő utat tett meg. Lehetséges, hogy 2600 és 2800 kilométer közötti távolságot járt be – feltehetően Cusco térségéből Közép-Chilébe –, ami nagyjából kilenc hónapot vett igénybe. A Cerro Esmeralda-ban talált nők becslések szerint 900 és 1200 kilométer közötti utat tettek meg.
A hosszú zarándoklat során étrendjük gyökeresen megváltozott. A halál előtt közvetlenül megnövekedett kukoricafogyasztás megerősíti azt az elméletet, hogy ezek az emberek különleges útravalót kaptak, és valószínűleg ünnepi rituális lakomákon is részt vettek. Bár az izotópos kémiai nyomok gazdagabb étrendet igazolnak, arról nem árulkodnak, hogy pontosan ki biztosította az élelmiszert.
A Capacocha egész rituáléja ma már egy gigantikus, az állam által gondosan megszervezett zarándoklatnak tűnik. A hónapokig tartó utazás és a rituális találkozók hatalmas távolságokon át egyetlen világos célt szolgáltak: a helyi közösségeket szorosan az inka valláshoz kötni, és látványosan megerősíteni a birodalom hatalmát – még azelőtt, hogy az áldozatok testei a havas hegycsúcsokon örök nyugalomra találtak.
